Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom
Kapcsolat Rátz László életrajz Jubileumi interjúk Kezdőlap

Kik indítják el a jövő világhírű magyar kutatóit?

21. alkalommal lehet nominálni a reáltárgyak legjobb oktatóit a Rátz Tanár Úr Életműdíjra

Budapest, 2021. szeptember 20. - Az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért idén is, immáron 21. alkalommal ír ki pályázatot olyan magyarországi tanárok elismerésére, akik pályájuk során különösen sokat tettek a hazai reáloktatásért és a reálértelmiségiek következő generációiért. A rangos díjra diákok, szülők, illetve pedagógustársak javasolhatják kiemelkedő teljesítményű tanáraikat, illetve kollégáikat. A pályázatra 2021. október 11-ig lehet leadni a jelentkezést.

Rátz László, a Budapesti /Fasori/ Evangélikus Gimnázium legendás hírű tanára nagy tudása és kifinomult érzéke alapján már korán felismerte a tehetséges diákokat és segítette az előmenetelüket. Leghíresebb tanítványai Neumann János és Wigner Jenő voltak. Pályája, tanári munkája ma is példa a pedagógusok számára. A reálértelmiségiek, a jövő kutatóinak, elméleti szakembereinek nevelése napjainkban is fontos feladat. A hivatásukat szerető, tudásukat önzetlenül továbbadó oktatók nélkül a kitűnő adottságokkal rendelkező gyermekek nem kapnak iránytűt a kezükbe, pályájuk bizonytalanabb lehet. Pedagógusaink a jövő zálogai, szakmai munkájuk, kitartó támogatásuk segíti a jövő Karikó Katalinjainak, Szent-Györgyi Albertjeinek vagy éppen Gábor Déneseinek útját.

A hétköznapok kihívásai közepette utat mutató reáloktatókat kívánja elismerni a Rátz Tanár Úr Életműdíj. Arra buzdítanak minden diákot, iskolai pedagógust, kollektívát, valamint társadalmi és szakmai szervezetet, hogy jelöljék reáltanulmányaik  meghatározó oktatóját, ezzel is egy lépéssel közelebb juttatva őt az elismeréshez.

A díjra a közoktatás 5-12. évfolyamain biológiát, matematikát, fizikát vagy kémiát tanító (vagy egykor tanító) tanárok jelölhetők. A pályázatot kizárólag online lehet beadni. A jelölés kritériuma a legalább 10 éves közoktatásban szerzett gyakorlat, a fent említett tantárgyak esetében a tanítványok által elért kiemelkedő teljesítmény országos hazai és/vagy nemzetközi versenyeken, a hátrányos helyzetű diákok folyamatos segítése és a tehetséges fiatalok támogatása, az érintett reáltárgyakhoz kapcsolódó hazai szakmai programok, versenyek, továbbképzések szervezésében való részvétel, a folyamatos önfejlesztés és informálódás a szakmához kapcsolódó aktualitásokról, a szaklapokban szereplő cikkek vagy könyvek, tankönyvek publikálása. A szakmai feltételek mellett pedig elengedhetetlen, hogy a jelölni kívánt pedagógus munkája során folyamatos hivatásának tekintse tanítványai nevelését, személyiségük fejlesztését, problémáik megoldásához segítséget nyújtson, valamint személyisége, szakértelme és egész életvitele példamutató legyen. Az életműdíjakat az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. által közösen létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért Kuratóriuma ítéli oda. A személyenként 1,5 millió forintos Rátz Tanár Úr Életműdíjat idén is két-két matematika, fizika, kémia és 2005 óta két biológia szakos tanárnak ítélik oda. A pályázati felhívás itt érhető el.

 

A Rátz Tanár Úr Életműdíjról:

2000-ben három nagyvállalat, az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon közösen hozta létre az Alapítványt a Magyar Természettudományos Oktatásért. Az alapítvány kuratóriuma minden évben meghirdeti a Rátz Tanár Úr Életműdíjat, melynek díjazottjai azok a középiskolai és általános iskolai tanárok, akik az alapítók tevékenységi köréhez szorosan kapcsolódó magyarországi matematika-, fizika-, kémia-, valamint biológiaoktatás területén kimagasló szerepet töltenek be a tantárgyak népszerűsítésében és a tehetséggondozásban. Az immáron 1,5 millió forintos életműdíjat évente két-két matematika, fizika, kémia és biológia szakos tanárnak ítélik oda. 2020 decemberéig összesen 152 fő pedagógust díjaztak.