Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom
Kapcsolat Rátz László életrajz Kezdőlap

Pedagógusok elismerése - Immár harmadik alkalommal lehet pályázni a RÁTZ TANÁR ÚR ÉLETMUDÍJ-ra

Budapest, 2003. május 6. - Az Ericsson Magyarország Kft., a Graphisoft R&D Rt., valamint a Richter Gedeon Rt. ma bejelentette, hogy a három nagyvállalat által alapított RÁTZ TANÁR ÚR ÉLETMUDÍJ-at harmadik alkalommal 2003. november 18-án adják át. A díjkiosztó gálaestre a hagyománynak megfeleloen a Thália Színházban kerül sor a hazai szakmai közélet számos jeles képviselojének részvételével


A magyar természettudományos oktatás támogatására alapított RÁTZ TANÁR ÚR ÉLETMUDÍJ-at a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat díjbizottságainak, valamint a Magyar Kémikusok Egyesületének ajánlásai alapján a három cég által felkért Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért Kuratóriuma ítéli oda az adott év kitüntetettjeinek, évente összesen 6 millió forint értékben. Az egyenként 1 millió forint összegu RÁTZ TANÁR ÚR ÉLETMUDÍJ-at a Kuratórium 2000 óta évente ítéli meg nyilvánosan meghirdetett pályázat alapján 2 matematika-, 2 fizika- és 2 kémiatanárnak, akik az alapítók tevékenységi köréhez szorosan kapcsolódó középiskolai matematika-, fizika- és kémiaoktatásban, e tantárgyak népszerusítésben és a tehetséggondozásban kimagasló eredményeket értek el. A három nagyvállalat közös kezdeményezésének célja, hogy tisztelettel adózzon azon pedagógusok elott, akik áldozatos szakmai munkájukkal kiemelkedo eredménnyel képzik a jövo tehetségeit. Az Ericsson, a Graphisoft és a Richter Rt. életmudíjjal kíván hozzájárulni a magyarországi természettudományos oktatásban végzett tanári munka rangjának, erkölcsi és anyagi megbecsülésének növeléséhez. A díjra a közoktatás 5-12. évfolyamain matematikát, fizikát vagy kémiát tanító aktív, valamint egykor tanító tanárokat terjeszthetik fel írásban, a szakmai és társadalmi szervezetek, valamint az ajánlott tanár tevékenységét jól ismero munkaközösségek. Az írásos felterjesztéseket legkésobb 2003. szeptember 10-ig kell eljuttatni - illetékesség szerint - a Bolyai János Matematikai Társulathoz vagy az Eötvös Loránd Fizikai Társulathoz (mindketto címe 1027 Budapest, Fo utca 68.), illetve a Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémia Oktatásért (1475 Budapest, Pf. 27.) címére. A borítékra jól láthatóan írják rá: "RÁTZ TANÁR ÚR ÉLETMUDÍJ". Az elmúlt év felterjesztéseit - ha azt továbbra is fenntartják a javaslattevok - ismételten írásban kell megerosíteni. A hirdetmény teljes szövege itt található. A három cég azért választotta Rátz Lászlót, a Fasori Evangélikus Gimnázium legendás híru matematikatanárát az életmudíj névadójául, hogy ne csak a világhíru tudósok neve és teljesítménye, hanem tanáraiké is közismertté váljék. Hangsúlyozzák továbbá, hogy a társadalmi szerepvállalás az oktatás területén kiemelkedo fontosságú feladat, ezért felhívással fordulnak a többi magyarországi nagyvállalathoz, hogy lehetoségeikhez mérten ok is támogassák a tevékenységi körükhöz kapcsolódó szakoktatást. Rátz László (1863-1930) a 20. század fordulójának egyik kiváló pedagógiai érzéku és nagy tudományos felkészültségu tanár egyénisége volt. A híres Fasori Gimnázium matematikatanára lett és 35 éven át, nyugdíjazásáig itt tanított. Egész pályafutása alatt arra törekedett, hogy minden diákja megértse és megszeresse a matematikát, és ezt tanításának érdekességével, lenyugözo eloadásmódjával el is érte. A tanári hivatást mindennél fontosabbnak tartotta. A tehetséges diákokkal külön is foglalkozott. Az o tanítványa volt többek között Neumann János, az elso számítógép megalkotója, és Wigner Jeno is, akibol Nobel-díjas fizikus lett. Ericsson Magyarország Kft. - Az Ericsson folyamatos technológiai vezeto szerepe révén formálja a mobil és széles sávú internetes kommunikáció jövojét. Az Ericsson több mint 140 országban kínál innovatív megoldásokat, ezzel támogatva a világ leghatékonyabb kommunikációs vállalatainak létrehozását. További információ található a következo címen: www.ericsson.hu Az 1982-ben Budapesten alapított GraphisoftŽ a világ egyik vezeto szoftverfejleszto vállalata az építészet-épületgépészet-kivitelezés valamint a létesítménygazdálkodás ágazatban. A cég budapesti központján kívül világszerte tíz leányvállalattal és irodával rendelkezik. Az ArchiCADŽ-et és a cég többi termékét több mint 100.000 építész, valamint építoipari és létesítménygazdálkodási szakember használja a világ minden táján. A Graphisoft részvényeit a Frankfurti (GPH) és a Budapesti Értéktozsdén (GRAPHI) jegyzik. A Graphisoftról és termékeirol részletes információ található a www.graphisoft.hu honlapon. Az 1901-ben alapított Richter Gedeon Rt. a hazai gyógyszergyártás meghatározó képviseloje, Közép-Kelet-Európa egyik legjelentosebb gyógyszercége. Termékei között originális, generikus és licenckészítmények egyaránt megtalálhatók, amelyek szinte valamennyi terápiás területen kínálnak hatékony és korszeru gyógymódot. A Richter Gedeon Rt. a hazai cégek közül a legtöbbet, árbevételének mintegy nyolc százalékát költi kutatás-fejlesztésre. A magyar cégek közül egyedülálló érdekeltségi piachálózata felöleli az Európai Unió számos országát, az Amerikai Egyesült Államokat és Japánt, valamint a keleti térséget, a régióban regionális multi szerepet tölt be. Részletes információ: http://www.richter.hu További információ: Graphisoft R&D Rt. Tihanyi Vera, PR menedzser Czéh Eszter, humánpolitikai igazgató Telefon: (1) 437 3000 E-mail: vera.tihanyi@graphisoft.hu eczeh@graphisoft.hu Ericsson Magyarország Kft. Liptay Gabriella, kommunikációs igazgató Telefon: (1) 437-7134 E-mail: gabriella.liptay@eth.ericsson.se Richter Gedeon Rt. Beke Zsuzsa, PR vezeto Telefon: (1) 431 4888 E-mail: zs.beke@richter.hu