Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom
Kapcsolat Rátz László életrajz Kezdőlap

Rátz Tanár Úr Életműdíj - nyolcadszor

 Egy-egymillió a pedagógus szakma kiválóságainak


 Az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma idén nyolcadik alkalommal írta ki Rátz Tanár Úr Életműdíj pályázatát. A díjjal minden évben két-két fizika-, matematika-, kémia- és biológiatanárt jutalmaznak, akik pályájuk során különösen sokat tettek a hazai reáloktatásért és a reálértelmiség következő generációiért. A személyenként egymillió forintos elismeréssel az alapítvány kuratóriuma az elmúlt hét év alatt 49 pedagógus munkáját díjazta.  Idén 127 jelölt közül választja ki a kuratórium az arra legérdemesebbeket. Matematikából érkezett a legtöbb, 48 felterjesztés, fizikából 34, kémiából 27, biológiából pedig 18 pedagógust javasoltak. Az ajánlások 68 százaléka vidékről érkezett. A döntést a szaktárgyi bizottságok október közepéig hozzák meg.  A díjátadó ünnepségre november 18-án délelőtt, az MTA Dísztermében kerül sor. A díjakat prof. Kroó Norbert, az MTA alelnöke, a kuratórium elnöke, valamint az alapító cégek vezetői, Bogsch Erik (Richter), Bojár Gábor (Graphisoft) és Éry Gábor (Ericsson Magyarország) adják át.