Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom
Kapcsolat Rátz László életrajz Kezdőlap

Dr. Mérő László

„Herczeg tanár úr emberileg olyan példát mutatott, ami azokra is hatott, akik még nála sem szerették meg a matekot”

Dr. Mérő László, matematikus, pszichológus, Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára, 2007-től a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia szakának egyetemi tanára. Szélesebb közönségek írt ismeretterjesztő könyvei nagy népszerűségnek örvendenek, hiszen olyan, sokakat foglalkoztató témákat boncolgatnak, mint például az érzelmek és a logika viszonya, vagy a szellemi rugalmasság fejlesztése. Veiszer Alinda vele készített interjújában kiderül, honnan ered egyedülálló látásmódja, kik voltak azok a tanárok, akik leginkább támogatták képességeinek kibontakozását.

Azt olvastam egy beszélgetésben, hogy Önnek volt egy matematikatanára, aki a magassarkúja sarkával ösztönözte a diákokat a jobb teljesítményre. Volt ilyen?

A mai Radnóti Miklós utcába jártam iskolába, és abban az általános iskolában volt egy tanárnő, akit mindenki Laci mamának hívott. Neki elég speciális demonstrációs eszközei voltak. A nyomásterület nyomásérzettel való összefüggését úgy mutatta meg, hogy először a cipője talpával lépett valakinek a lábára, majd a cipője tűsarkával.

Nem humánus eszköz.

Egyáltalán nem, de kétségtelen, hogy az illető a fizikai következmények miatt is egyből megjegyezte ezt az összefüggést, ha már absztrakt módon nem sikerült neki.

Neki köszönhető, hogy elhitte, hogy jó matekból?

Nem, az egy másik pedagógusnak köszönhető. Laci mamánál én rendszerint hármas-négyes matekos voltam, mert nem nagyon érdekelt, amit csinált. Egyébként becsületére legyen mondva, hogy békén hagyott, miután egyszer rám szólt, hogy keresztrejtvényt nem lehet fejtegetni órán, én meg azt válaszoltam, hogy nem fejtem, hanem rejtem. Ő meg úgy gondolta, jó, rejteni lehet. Egész jó keresztrejtvényeket csináltam 9-10 évesen. Őt váltotta egy Gyalókai Béla nevű tanár, aki elküldött engem egy országos matematika versenyre. Én ennek ugyan nem sok értelmét láttam, de arra jutottam, ha már csináljuk, csináljuk komolyan, és országos negyedik lettem a nyolcadikosok között, aminek meglett a haszna, mert felvettek a Berzsenyi különleges matematika tagozatára.

Nem is sejtette, hogy jó matematikából?

Nem foglalkoztam vele. Látni lehetett, hogy nem tanulok, de mégis értem. De az egy véletlen, hogy matematikus lettem. Azért történt, mert eljártam versenyekre, és ott jó eredményeket értem el, még nemzetközi diákolimpiára is kijutottam, hoztam egy bronzérmet. Persze láttam, hogy vannak nálam sokkal jobbak is, voltak a csapatban aranyérmesek is, mondjuk Lovász László, aki az MTA leköszönő elnöke. Ő háromszoros aranyérmes, én meg egyszeres bronzérmes vagyok. Láttam a kettőnk közötti különbséget. Sok problémának a megoldását ő azonnal látta. Mások kiszámolták, mint mondjuk én is, de ő látta. Én is sok dolgot láttam, de nem annyit, mint ő. A matematika olyan, mint a hit. Látni kell dolgokat. És a látás képessége nem mindenkinek adatott meg. Szerintem sokan azt sem látják, hogy a matematika mitől szép.

És mitől?

Attól, hogy egészen váratlan dolgok összejönnek. Csakis a dolgok logikája érdekli, a konkrétumok nem nagyon. Mondok egy példát. Mindenki tudja, hogy 10 millió tonna szarvasgomba meg 10 millió tonna szarvasgomba az 20 millió tonna szarvasgomba. Akkor is annyi, ha ennyi az egész földön soha nem termett. Tehát egy hülyeségről beszélünk, mert nincs 20 millió tonna szarvasgomba, de a matek csak arról szól, hogy 10 meg 10 az 20. A mateknak nem dolga az, hogy létező dolgokkal foglalkozzon.

És ki az a tanár, aki a matematika terepén a legtöbbet adta Önnek?

Herczeg János. Ő Rátz Tanár Úr Életműdíjas tanár egyébként, többször jelöltem én is, aztán 2005-ben meg is kapta a díjat. Nagyon fontos tanár volt, és szerintem nem csak nekem. Ő tulajdonképpen bizonyos szempontból nem annyira tehetséges matematikus. És soha nem úgy értettem meg a dolgokat, ahogy ő átadta a tudást. Jó volt látni, hogy így kellene, de nekem úgy nem ment. És sokáig azt hittem, hogy engem ő utál, hiszen a didaktikájának a csődje vagyok. Aztán tartott egy előadást egy konferencián, ahol arról beszélt, hogy az Apollóniusz-köröket hogyan kell tanítani, hogy megértsék a gyerekek, élvezzék, meglássák. És azt is elmesélte, hogy volt olyan hallgatója (én), akinél ez egyszerűen nem működött. Ő azt látta, hogy én körbeugrálom a problémákat, aztán találok egy rést, és akkor megvan a megoldás. Ezt 30 év múlva tudtam meg én is. Nem hatékony módszer, illetve van, akinek ez a hatékony. Sokfélék vagyunk: Tolsztoj azzal kezdi az Anna Kareninát, hogy a boldog családok mind egyformák, a boldogtalanok az érdekesek, mert azok mind a maguk módján boldogtalanok. Tolsztoj ezzel a nyitással gyakorlatilag 100 évre visszavetette a pszichológiai kutatást, ugyanis nincs mit kutatni azon, ami egyforma. Nem érdekes, ha valakinek 5 ujja van, az az érdekes, ha több vagy kevesebb. Ezért aztán a pszichológia csak az elmúlt évtizedekben kezdett azzal foglalkozni, hogy mitől érezzük jól magunkat.

Ebből mi a pedagógiai tanulság?

Hogy nem feltétlenül az a normális, ahogy a többség megért egy matematikai problémát. Az is lehet normális, ahogy egy kicsit tehetségesebb ember közelít hozzá.

És Herczeg tanár úr szigorúan fogta magát?

Nem, hagyott. Egyetlen kikötése volt, hogy az ő óráján kizárólag matekkal lehet foglalkozni, nem lehet keresztrejtvényt készíteni vagy kártyázni, mint Laci mamánál.

Mit csinált az órákon?

Például Középiskolai Matematikai Lapok feladatait oldottam meg, ha épp ahhoz volt kedvem.

Ezt ő javasolta?

Nem tudom. Biztos mondott ezt-azt időnként, de - nyilván mivel nagy tanár volt - úgy tudta mondani, hogy egyszerűen azt lett kedvem csinálni.

De ezek szerint Ön járta a saját útját, és jóval előrébb tartott, mint az osztálytársai?

Nem előrébb, máshol. Herczeg volt az, aki kijelentette, hogy nem ad ötöst olyannak, aki egyetlen ötös dolgozatot sem ír év közben. Ez világos, hogy nekem szólt, sosem írtam ötöst. Az utolsó dolgozatnál annyira figyelembe vett engem, hogy dupla órát adott rá. Nekem ugyanis több időre volt szükségem, mint a többieknek, hiszen ott kellett rájönnöm arra is, amit nem tanultam meg. De így sem sikerült ötöst írnom. A verseny azért volt más, mert 5 óránk volt, és használhattunk könyveket, utána tudtam nézni annak is, amit nem tudtam. Viszont abban az évben megnyertem az Arany Dániel-matematikaversenyt, és így komoly probléma állt elő: hogy adjon négyest egy győztesnek? Úgyhogy bevitte az osztály elé a problémát, hogy szavazzák meg, adhat-e ő nekem ötöst, annak ellenére, hogy nincs ötös dolgozatom, viszont nyertem egy versenyt. Az osztály pedig rendes volt, megszavazták.

Meddig tanította Önt?

Gimnáziumban 4 évig. Négy éven át pontosan tudta, hogy nem nekem szól a show, hogy engem nem tud lekötni, ezért engedett. Herczeg emberileg olyan példát mutatott, ami azokra is hatott, akik még nála sem szerették meg a matekot, bár olyan nem nagyon volt, matematikatagozatra jártunk, heti 12 óra matekkal.

Otthon is téma volt a matematika? Oldottak együtt feladatokat a szüleivel?

Apám jogász, anyám vegyész, apám felesége bíró. Senki nem volt matekos a családban. Bizonyos szempontból az volt az elvárás, hogy a négyes meglegyen. Viszont egy olyan gyerekkel szemben, akinek az ötös is megvan minden tantárgyból gyakorlatilag tanulás nélkül, azzal szemben ez nem elégséges elvárás. 25 éve egy műveltségi vetélkedőben nyertem egy autót. Nem azért, mert felkészültem rá, hanem mert könnyen megmaradnak bennem a dolgok, amiket látok, hallok. Velem szemben inkább azt kellett volna képviselni, hogy mindegy mit tanulsz, de azt csináld rendesen.

Mit vitt tovább tanárként Herczegtől?

Nem tudom, tudatosan semmit. De az biztos, hogy egyet tudok. A Pitagorasz-tételt mindig el kell mondani, minden évfolyamnak, de soha nem ugyanúgy, mint előző évben, hanem úgy, ahogy éppen az a csoport igényli, ahogy csillog a szemük. Egy tanár nem színész. A lényeget persze tudja, az nem változik, de minden más a közönséghez van igazítva.

Nyilván különbözik az, ahogy civilek előtt előad attól, ahogy egyetemen.

Persze, az egyetemi előadáson valamennyi unalom megengedett. Oda azért jönnek, hogy tanuljanak. Ha valamiből sokat lehet tanulni, nem baj, ha kicsit unalmas. Én inkább a tudományos standupokat kedvelem. Oda olyanok jönnek, akik vágynak egyetemre, szeretnek új dolgokat megismerni, de már nem hajlandóak unatkozni. Egy egyetemista legyen hajlandó unatkozni. Én például nem voltam elég jó egyetemista, mert nem tudtam unatkozni, ebben sem vagyunk egyformák.

Miért várja el, hogy a maiak unatkozzanak, ha ön nem volt hajlandó?

Nem várom el, és igyekszem nem unatkoztatni, cserébe joggal mondják időnként, hogy felszínes vagyok. A kettő együtt nem megy.

Mit mond erre?

Akit mélyebben érdekel valami, tovább tanácsolom egy másik tanárhoz. Engem az szeret, aki hasonlóan gondolkodik, mint én. Sohasem fogják a könyveim példányszámai elérni Müller Péter vagy Csernus Imre példányszámát, de más közönséget is célzok meg. Olyanokat, akik hajlamosak több energiát rászánni arra, hogy megértsenek esetleg többet. Ez is egyfajta igény.

Nem zavarta sosem, hogy ez a kis felszínesség nem elég a nagy népszerűséghez?

Nem, én néha pontosan látom, hogy a problémával egy életet kellene eltöltenem, de annyit nem akarok. Esterházy Péter évfolyamtársam, katonatársam volt, majdnem barátom. A rendszerváltás idején adott egy hosszú interjút, akkor még nem volt annyira befutott. A riporter azt kérdezte, ha egyszer anyagi problémái vannak, miért nem ír egy lektűrt, és az abból bejövő pénzből elvan egy évig, addig pedig írja a sajátját. Nagyon becsültem Pétert, hogy nem ment be abba az utcába, hogy degradálja a lektűrt, inkább azt válaszolta, hogy azért nem ír lektűrt, mert nem tud. Azt tudni kell. És valóban. Müller Péter vagy Csernus Imre tényleg tudnak valamit. Tudni kell nagyon felszínesnek lenni jól, kicsit felszínesnek lenni jól, és tudni kell egyáltalán nem felszínesnek lenni, hanem egy részletkérdéssel eltölteni egy életet.

Ennyi előadói tanulság egyetlen tanár után?

Inkább az életből, de volt még egy nagy tanárom. Gartner Éva. Ő magyartanár volt. Aki azzal kezdte első gimnáziumban, hogy félig felült a tanári asztalra és felolvasta Fejes Endre Hazudós című novelláját: proli történet, egy srácról szólt, aki történeteket mesélt, ezért folyamatosan azt kiabálták rá a többiek, hogy hazudós. Gartner Éva pedig hozzátette, hogy pedig csak irodalmat csinált. Így vezette be a tantárgyat. Ő nem volt didaktikus. Tipikus mondata volt, hogy szellemes, nagyon szellemes, de nem biztos, hogy igaz. Ő például hagyott kamuzni. Jókai Aranyemberét nyilvánvalóan nem olvastam, mert nem olvastatta el magát, ezért kénytelen voltam kamuzni róla. Ő meg nem szólt egy szót sem, mondjuk maga sem szerette Jókait.

Noha a két kiemelkedő pedagógus hasonlított abban, hogy szabadon hagytak fejlődni és dolgozni a magam útján, mégis teljes ellentétei voltak egymásnak. Nagy mázlim volt, hogy két ilyen tanárt kaptam, pont ezekkel a tantárgyakkal, mert végül az életem is e két centrum köré szerveződött.