Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom
Kapcsolat Rátz László életrajz Jubileumi interjúk Kezdőlap

Dr. Petz Andrea

Dr. Petz Andrea a Janus Pannonius Tudományegyetemen megszerzett kémia-matematika tanári diplomáját követően a Paksi Atomerőműben, majd 20 évig egyetemi oktatóként dolgozott, de a tanítás mindig is első helyen állt a szakmai életében.

A változatos óravezetésének, gyakorlati példáinak, kedves egyéniségének köszönhetően a diákjai kedvelik a kémiát. Tanóráin épít a gyerekek kíváncsiságára, alkotásvágyára, kreativitására, nagy súlyt fektet a problémamegoldó gondolkodásuk fejlesztésére, a kompetenciakészségeik gyakoroltatására.

Többször alkalmaz csoportmunkát gyakorló, összefoglaló órákon, tanulókísérleteknél, ilyenkor bevonja tanítványait a tervezésbe, szívesesen használja az IBSE módszert. Ennek is köszönhető, hogy nagy népszerűségnek örvendenek tehetséggondozó szakkörei, melyet 2008 óta vezet különböző csoportokban. Sikeres versenyfelkészítő tevékenységéről diákjának rangos hazai és nemzetközi szintű tanulmányi versenyeken elért kiváló eredményei tanúskodnak.

A tapasztalatok kiértékelésében rendkívüli alaposságra, precizitásra neveli tanítványait, megtanítja miként kell megosztani, publikálni, konferenciákon előadni a tudásukat. Érdeklődéséből és megbízatásaiból adódóan rendszeresen megfordul szakmai fórumokon, konferenciákon nemcsak hallgatóként, előadóként, hanem szervezőként is.

Dr. Petz Andrea a kémiai közéletben is fontos szerepet játszik. A 2006-ben alakult Pécsi Akadémiai Bizottság Szakmódszertani csoportjának alapító tagja, 2008-tól titkára, majd 2011-től elnöke, valamint 2016 óta a Magyar Kémikusok Egyesülete tanári szakosztályának elnöke.

Hosszú évek óta a Baranya megyei kémiaversenyek egyik szervezője. 2011-től az Irinyi János Országos Kémiaverseny versenybizottságának tagja, versenyfeladatok szerzője. Pályafutása alatt több könyvet, munkafüzetet írt, lektorált, referált folyóiratokban megjelent cikkeinek száma több mint 20.

A város kémia tanáraival aktív kapcsolatban áll. Missziós tevékenységének tartja, hogy rendszeresen tájékoztassa szakmai környezetét a továbbképzésekről, konferenciákról, bemutassa és megtanítsa kollégáinak az új módszereket, kikérje a véleményüket, és képviselje álláspontjukat oktatási kérdésekben.

Nemcsak tanítja a gyerekeket, hanem személyes példával elöl járva neveli is őket, a kémia szeretete mellett másodlagos szülői szerepben az emberi értékekre is nagy figyelmet fordít diákjaival való beszélgetések során.

Dr. Petz Andrea példaértékű szakmai tudása, felkészültsége és kiváló emberi tulajdonságai alapján a Rátz Tanár Úr Életműdíj méltó helyre került.

 

Portréfilm Dr. Petz Andrea