Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom
Kapcsolat Rátz László életrajz Kezdőlap

Dr. Horváth Eszter

Dr. Horváth Eszter 1979-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika-fizika szakán. A budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban kezdte meg tanári hivatását, 23 évig a matematika-fizika munkaközösség vezetője volt. Ezt követően a Piarista Gimnáziumban tanított, 2014-től a Kempelen Farkas Gimnázium tanára.

Tanárnő soha nem lanyhuló lelkesedéssel és energiával végzi sokirányú tanári munkáját, mindig maximális felelősséget érezve tanítványaiért és tanártársaiért. Nagyfokú precizitás és igényesség jellemzi munkáját, kimagasló szervező készségét a mindennapokban aktívan gyakorolja. Lelkesedése, példája, kedves, de határozott egyénisége, lenyűgöző szakmai tudása kivívja diákjai szeretetét és elismerését.

A tanítás tölti ki az életét, ehhez kapcsolódik a summa cum laude doktori fokozatban kiteljesedő sikeres matematikai kutatása, több évtizedes specmatos versenybizottsági tagsága, széleskörű tantervkészítői tevékenysége, tehetséggondozó és tanártovábbképző munkája.

Megszerzett és folyamatosan fejlesztett ismereteit számos fórumon adja tovább kollégáinak. Külön kiemelendő közösségformáló ereje a Pázmány Péter Katolikus Egyetem keretében működő matematika tanárok részére megálmodott továbbképzés irányítójaként, a matematika tanárklub megalapítójaként és fáradhatatlan szervezőjeként, valamint a hiánypótló tanári levelező fórum megálmodójaként, kifejlesztőjeként és fenntartójaként. Az évente megjelenő gondosan összeállított, nagy terjedelmű, kitűnően megírt, változatos témájú tanártovábbképzést támogató anyagok jelentős részének szerzője és lektora. Ezek az interneten szabadon elérhetőek, jól segítve tanárokat és diákokat egyaránt.

Sokoldalú, szakmailag és pedagógiailag egyaránt nagyszerű tanáregyéniség. Tehetséggondozó tevékenysége kiemelkedő, diákjai sikerrel szerepelnek országos versenyeken. A Rátz László Vándorgyűlések és a Varga Tamás Napok rendszeres részvevője, számos alkalommal előadója, az Érintő elektronikus folyóirat szerkesztője, cikk szerzője.

2001-ben szakmai munkáját Beke Manó-Emlékdíjjal ismerték el, 2009-ben Ericsson-díjban részesült, 2020-ban a Dél-Budapest Közneveléséért-díjat kapta meg.

A matematikatanári közéletben vitt megkérdőjelezhetetlen szerepe, elképesztő munkabírása, a személyéből a tanítványok felé áradó értő odafigyelés és szeretet, a legnemesebb értelemben vett küldetés- és hivatástudat maximálisan méltóvá teszik a Rátz Tanár Úr Életműdíjra.

 

Dr. Horváth Eszter portréfilmje