Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom
Kapcsolat Rátz László életrajz Jubileumi interjúk Kezdőlap

Kromek Sándor

  Kromek Sándor 1962-ben kezdte pályáját a Ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziumában, ahol 2007-ig dolgozott. Ezzel részben párhuzamosan a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karán oktató és gyakorlatvezető tanárként működött. Pályája során több mint 70 diákja ért el OKTV helyezést, de tanítványai a Ki miben tudósban, a Nemzetközi Kémiai Diákolimpiákon, az Irinyi János Középiskolai Kémiaversenyeken, a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáin, a Kémikus Diákszimpoziumon, a Dunántúli Ifjú Kémikusok versenyein is számtalan rangos helyet vívtak ki maguknak. Munkássága során 1967 és 2007 között miniszteri dicséretek mellett Baranya Megye Közoktatási Díjával, Szent-Györgyi Albert Arany Emlékéremmel, 11 alkalommal Eötvös László-Díjjal, Apáczai Csere János-díjjal, Arany Katedra Emlékplakettel, A Magyar Kémia Oktatásért Alapítvány díjával, Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel és a Szent Gellért Érdemérem arany fokozatával is kitüntették. Kromek Sándor nevével társszerzőként találkozhatunk a Kémiai Kísérletgyűjteményben, és az Anyagvizsgálat c. tankönyvön is. Több módszertani cikk szerzője, a Kémikus Diákszimpozium egyik vezetője, szakmai előadásai több nemzetközi és hazai konferencián is elhangoztak. Munkatársai így írnak róla: "Kromek Sándor szigorú, következetes, jellegzetes humorral megáldott igazi tanáregyéniség, aki mindig fontosnak tartotta a tehetséggondozást."