Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom
Kapcsolat Rátz László életrajz Kezdőlap

Sebestyén Zoltán

1944-ben született. 1966-ban a Pécsi Tanárképz? F?iskolán népköztársasági ösztöndíjasként végzett matematika-fizika-technika szakon. 1981-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán fizikatanári egyetemi diplomát szerzett. Több mint három és fél évtizedes tanítási tapasztalattal rendelkezik az általános- és középiskolai fizika oktatásában. Kezdett?l fogva szívügyének tekinti a tehetséggondozást és a fizika népszer?sítését, valamint a szertár- és eszközfejlesztést. Jelenleg Pécsett, a Testvérvárosok Terei Általános Iskolában tanít fizikát. Régóta munkaközösség-vezet?, 1990-tol vezet?tanár, 1994-tol tanácsos, 1996-tól országos szakért?. A fizika tanításával kapcsolatosan több területen is kiemelked? munkát végzett. Mindig nagy energiát fordított a következetes szertárfejlesztésre, új eszközök, kísérletek megtervezésére és elékészítésére. E munkába bevonta diákjait is, közrem?ködésükkel számos kísérlet, tanulókísérleti eszköz született meg. A Nyíregyházán megrendezett els? Országos Általános Iskolai Fizikatanári Ankéttól kezdve részt vett és vesz az ankétokon, ahol sokszor nyert sajátkészítés? eszközeivel I-II-III. díjat, közönség- és különdíjat. Pedagógusok részére számos alkalommal tartott továbbképz? el?adásokat, bemutató órákat, tanfolyamokat, diákok és tanárok számára kísérleti bemutatókat hazánk sok városában, s?t határainkon túl is: Szlovákiában, a Vajdaságban. Cikkei jelentek meg a Fizika Tanítása és a Fizikai Szemle folyóiratokban. Lektora volt több fizikatankönyvnek, módszertani könyvnek, tankönyvcsaládnak. Társszerz?je az egyik tankönyvsorozat két kötetének is. Ugyancsak részt vett a tavaly megjelent Egységes érettségi feladatgy?jtemény anyagának összeállításában, illetve tagja volt annak a munkaközösségnek is, akik e feladatgy?jtemény idén megjelentetett megoldáskötetének kidolgozói. A tehetséggondozás területén is kiemelked? munkát folytat. Az iskolai szakkörön túl éveken át vezette - igen eredményesen - a városi tehetséggondozó szakkört. A Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok feladatmegoldó versenyén közel húsz éve szerepelnek diákjai és érnek el helyezéseket. Az általános iskolák között a versenyz? diákok számát illet?en, de eredményességét tekintve is messze az els? helyen van. Az Országos Öveges Fizika Versenyen tanítványa I. helyezést ért el. Kés?bb ezen diákja az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen els? helyezést ért el, a Nemzetközi Fizikai Diákolimpián pedig az idén ezüstérmet nyert. Az Öveges Verseny országos dönt?jébe eddig több mint tíz versenyz?je jutott. Volt tanítványai közül sokan lettek mérnökök, jó páran választották a fizikusi, mérnökfizikusi pályát, vagy lettek fizikatanárok. Sebestyén Zoltán a szakmai közéletben is aktívan tevékenykedik, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Általános Iskolai Oktatási Szakcsoportjának több cikluson keresztül vezet?ségi tagja, a TIT megyei fizika szakosztályának évekig titkára volt. Három alkalommal képviselte a magyar delegáció tagjaként országunkat a Physics on Stage elnevezés? nagy nemzetközi összejövetelen. Magasszint? munkáját eddigi, méltán megérdemelt kitüntetései is jelzik: Mikola-díj, Kiváló újító, Pécs Város Oktatási Díja, Ericsson-díj. Sebestyén Zoltán nemcsak tanár, ízig-vérig pedagógus is. Hivatásának tekintette és tekinti tanítványai nevelését, személyiségük harmonikus fejlesztését, problémáik megoldásához önzetlen segítséget nyújt. Volt tanítványai érzelmileg is köt?dnek hozzá, rendszeresen felkeresik, visszajárnak hozzá.