Mester András matematika-fizika szakos középiskolai tanár. Középiskolai tanárként
Miskolcon a Zrínyi Ilona Gimnáziumban (1978-1982), a Bláthy Ottó Villamosipari
Szakközépiskolában (1988-1992) és a Diósgyőri Gimnáziumban (1992-2015)
tevékenykedett, illetve 2002-2011 között Miskolcon a Városi Pedagógiai Intézet
fizika szaktanácsadója volt. 2015 decembere óta nyugállományban van.
Pályája során olyan középiskolákban tanított, ahol a versenyeredményekben
megmutatkozó fizikatanításra kevés esély volt, így inkább a gyakorlatcentrikus
oktatásra és az innovációra koncentrált.
Ugyanakkor a tehetséggondozás terén elévülhetetlen eredményei voltak és
vannak. Jelenleg is tagja az Országos Szilárd Leó Fizikaverseny, Borsod-
Abaúj-Zemplén megyei szakközépiskolások Törő Gábor Fizikaversenye és
a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei gimnazisták Nagy László Fizikaversenye
versenybizottságának.
A Diósgyőri Gimnázium által 2002 óta gimnazistáknak rendezett Fizikavetélkedő
megálmodója és szervezője. 2007 óta szervezi és vezeti a Magyar
Nukleáris Társaság nukleáris szaktáborát középiskolások számára. A Fizikatanári
Ankétok állandó résztvevője, esetenként előadója, illetve 2004 óta
egyik fő szervezője.
22 szakmai publikációja közül csak a Fizikai Szemlében megjelent 7 és
a Nukleonban megjelent 2 közleményét emeljük ki.
A fizika oktatásán, versenyszervezéseken, tanügy-igazgatási tevékenységein
túl említésre méltó a közéleti tevékenysége is. Az Eötvös Loránd Fizikai
Társulat (ELFT) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi csoportjának titkára
(1999-2004); az ELFT főtitkárhelyettese (2004-2008) és Középiskolai Oktatási
Szakcsoportjának titkára (2004-2008 és 2011-2015); az ELFT alelnöke (2007-
2011 és 2013-2015); a Magyar Nukleáris Társaság (MNT) elnökségi tagja
(2002 óta); az MNT Tanári Tagozatának elnöke (2007-2010). 2015-ben fizika
szaktanácsadói és mesterpedagógusi minősítést szerzett.
Mester András életpályája alapján méltó a Rátz Tanár Úr Életműdíjra.