Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom
Kapcsolat Rátz László életrajz Kezdőlap

Dr. Tóth Albert József

  Dr. Tóth Albert József 50 éve szerzett földrajz-biológia szakos diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Az egyetem elvégzése után három évtizeden keresztül egykori iskolájában, a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanított. Középiskolában szerzett tapasztalatait felhasználva a mezőtúri GATE Mezőgazdasági Főiskolai Kar főiskolai tanáraként tevékenykedett. Jelenleg a Szolnoki Főiskola professzor emirátusa.

   Elsőrendű feladatának tekinti a tananyag tanításán túl diákjai szemléletének, világképének formálást. Nézete szerint a kötelező megtanulása után fontos az élmény, megfigyelés együttes hatása. Munkásságában kiemelkedő helyett foglal el tanítványai tehetséggondozása, amiben jelentős feladatokat vállal. Számos tanulmányi verseny alapítója és gondozója. Egyik kigondolója a Herman Ottó Országos Biológiai Versenynek és a Kaán Károly Országos Természetismereti Versenynek is. A Kitaibel Pál verseny megvalósulásának aktív közreműködője. Érdemei közé sorolhatók tanítványai fényes eredményei a legkülönbözőbb tanulmányi és tehetségkutató megmérettetésekben. A szakköri munkát a versenyek mellett a tehetséggondozás legfontosabb műhelymunkájának tartja. Vezetett biológiai és pedagógiai szakkört, szervezte a Hortobágyi Természetvédelmi Kutatótábort.

   Számos szakmai díj megálmodója és megvalósítója. A Less Nándor Országos Földrajzverseny díjazására saját költségen alapított díjat. A Boros Ádám-díj, a Jermy Gusztáv-díj és a Balogh János-díj alapítása is nevéhez kötődik. Általános iskolai tanulók, középiskolások, főiskolai és egyetemi hallgatók, valamint neves kutatók részvételével tíz éve szervezi a Nagykunsági-Nagysárréti Tájökológiai Konferenciát. A TermészetBúvár, ökológiai magazin szerkesztőségének nélkülözhetetlen támasza. Dr. Tóth Albertet munkássága, a biológia oktatása terén elért eredményei, a tehetséggondozásban kifejtett tevékenysége és legendás táborainak szervezése kapcsán méltó a Rátz Tanár Úr Életműdíj elnyerésére.