Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom
Kapcsolat Rátz László életrajz Kezdőlap

Dr. Árendás Veronika

  Dr. Árendás Veronika 1964-ben Szegeden, a József Attila Tudomány Egyetem Természettudományi Karán szerzett biológia-kémia szakos tanári diplomát.
  Az egyetem elvégzése óta több mint 40 éven át a tatai Eötvös József Gimnázium tanára.
  Munkáját a pedagógiai felkészültség, a sokrétűség, a lelkiismeretesség és mindenek felett az eredményesség jellemzi. Hét osztályt vezetett osztályfőnökként az első osztálytól az érettségiig. Közvetlen kapcsolatot képes kialakítani tanítványaival, ugyanakkor oktató-nevelő tevékenysége igen következetes és igényes. Mindkét szaktárgyából igen sikeresen szerepeltek tanítványai mind a felvételi vizsgákon, mind az országos versenyeken. Az OKTV-n 1970-óta nyolc tanítványa szerzett helyet az első tíz között. 1969-ben a bilógia-kémia tagozatot szervezte meg az iskolájában a kollégáival együtt. A tagozaton végző tanulók kiemelkedő eredményeket értek el, sokan dolgoznak szakterületük sikeres, elismert kutatóiként, ill. gyakorló orvosként szerte az országban. Mindig rendkívüli súlyt fektetett a hátrányos helyzetű tanulók támogatására. A fakultatív kísérlet idején évekig az Országos Biológiai Munkaközösség vezetője volt. Részt vett a diafilmgyártó vállalat oktatófilmjeinek bírálatában, ill. a biológiai tantervek és tankönyvek véleményezésében.
  Jelentős szakmai közéleti tudományos munkát végzett. Pedagógiai, kutatói, szakkörvezetői tapasztalatainak eredményeiről a Pedagógiai Társaság Didaktikai szekciójában ill. a Biológia Tanítása című folyóiratban számolt be. Több évtizede tagja a Magyar Természettudományi Társulat biológiai Szakosztályának és a Magyar Biológiai Társaságnak, szakmájából 1979-ben szerzett doktori címet. 30-éves munkája alapján 1994-ben iskolája Eötvös Érmét, 2004-ben a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést, 2006-ban Tata város legmagasabb kitüntetését, a Zsigmond király díjat nyerte el.