Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom
Kapcsolat Rátz László életrajz Jubileumi interjúk Kezdőlap

†Kovács Mihály

Talán az egyik utolsó képviselője annak a nagy, klasszikus fizikatanár nemzedéknek, amelyet pl. Vermes Miklós, Kunfalvi Rezso, Cseko Árpád neve fémjelez. 1916-ban Szegeden születetett, a szegedi Piarista Gimnáziumban érettségizett. A Piarista Rendbe történő jelentkezése után 1935-1941 között teológiai és egyetemi tanulmányokat folytatott. 1941-ben matematika-fizika szakos tanári diplomát szerzett. Tanári működését 1941-ben Szegeden kezdte meg, majd a budapesti Piarista Gimnázium tanára lett. 1944-46 között tábori lelkészként, az 1948-49-es tanévben pedig segédlelkészként tevékenykedett. 1950-tol 1976-os nyugállományba vonulásáig a budapesti Piarista Gimnázium tanára. Nyugdíjas tanárként 1982-ig tanított a gimnáziumban, de megromlott látása miatt ekkor kénytelen abbahagyni a tanári munkát. Jelenleg Öveges József hagyatékát gondozza, módszertani előadásokkal segíti kollégái munkáját. Tanári tevékenysége során igyekezett a legkorszerübb és legmodernebb fizikaoktatást kialakítani az iskolában. Az iskolai atomfizika oktatást már az 1960-as években elkezdte. Több atomfizikai témájú, az oktatást segítő előadást tartott, szaklapokban publikált, több eszközét a tanszergyártó cég gyártja. 1958-tól kezdve a kibernetikai eredményeinek elterjesztése került tanári munkájának előterébe. Tanítványaival együtt építette meg az első jelfogós és elektroncsöves gépeket, amelyeknek a csodájára járnak. Több gépére diákjaival együtt szabadalmat kapott. Könyve jelent meg 1968-ban Kibernetikai játékok és modellek címmel. 1960-tól számítástechnikával, informatikával kezdett foglalkozni. Diákjait megismertette a programozás alapjaival, a gépi nyelvekkel, beszélt nekik az automatizációról, a játékelméletről, az analóg és digitális számítógépekről. Tanítványai közül sokan értek el értékes helyezéseket nívós tanulmányi versenyeken. Gondosan előkészített óráin tanári kisugárzása sok diákban keltette fel a fizika iránti érdeklődést és szeretetet, akik az ő hatására választották a fizikát vagy az informatikát élethivatásuknak.

Március 23-án hosszú betegség után elhunyt Kovács Mihály, az első magyar középiskolai számítástechnika-tanár. Az 1916-ban született Kovács a magyar kibernetika egyik úttörője volt, a tudományos népszerűsítés egyik legnagyobb alakja, a házi számítógép kultuszának előfutára. Az alapítvány az elhunytat saját halottjának tekinti.